->
Órára kelni nem jó. A csörgés után visszaaludni és utána riadtan ébredni, hogy “jajelkéstem” pláne nem.
Következzen pár vekker, aminek a leállítása után ember legyen a talpán, aki még vissza tud aludni.
Első versenyzőnk a The Puzzle Alarm Clock. Gyermekkorunk kedvelt játékát kívánják megutáltatni velünk az alkotók. Az elsőre barátságosnak tűnő szerkezet addig nem hagy fel a csipogással, amíg a megfelelő formát a megfelelő lyukba nem passzintjuk.
Jópofa, de a hatásossága szerintem megkérdőjelezhető. Legalábbis én tuti kiraknám csukott szemmel már a harmadik ébredéskor.
A második, high-tech beütéses darab a The Silent Alarm Clock, Johan Brengesjo-tól.
Az ébresztendő egyedek alvás közben a képen látható gumigyűrűk egyikét viselik. A kellő időpontban az óra nem hanggal jelez (ez egész baráti, ha a mellettünk alvónak nem kell kelnie), hanem a gyűrű kezd el vibrálni a kezünkön. A rezgés csak akkor marad abba, ha a gyűrűs kezünket az óra fölé tartjuk. Ez a koncepció szerintem csak akkor lehet működőképes, ha az óra egy másik szobában van és ki kell érte mászni. Amúgy abszolút emberséges, ha a velünk egy szobában alvó embertársakra nézve vesszük.
Azért az érdekelne, hogy mennyire rezeg a gyűrű. Szerintem egész jó tűréshatárt lennék képes kifejleszteni.
Harmadikként a Fred & Friends beteg találmánya, a Shape Up Alarm Clock következik.
Harmincat kell vele izmozni, hogy leálljon a csörgéssel. Kegyetlen. Na, meg felmerül annak a kérdése is, hogy félálomban az ember nem nagyon foglalkozik azzal, hogy előző reggel melyik karjára erősített.. Így fennáll annak a veszélye, hogy mindig arra a karra gyúrunk, amelyikhez közelebb esik az óra és féloldalasan leszünk izmosak.
A negyedik opció jóval szimpatikusabb módszerekkel dolgozik.
A Wake-n-Bacon a sült szalonna csalogató illatával próbálja elérni azt, hogy kidobjon minket az ágy. Vagy azt, hogy tovább aludjunk, most már a sült szalonnáról álmodva.
Kezdő macgyver-eknek ideális a Danger Bomb Alarm Clock.
Minden reggel új kód segítségével kell elvágnunk a megfelelő vezetéket és újra megmentenünk a Földet.
Utolsóként jöjjön az általam leghatásosabbnak gondolt Flying Alarm Clock.
Addig repked ez az izé a szobában, amíg el nem kapod és vissza nem helyezed az óra tetejére. Lehet, hogy 6.30-kor inkább az órát vágnám utána.
Nálatok melyik válna be? Mi a tuti tippetek felkelésre?
(likecool gyűjtés)
Kitartó kommentelés lám nick-posztot szül. Thanx for it!
Én magamra szavazok, mint über-ébresztő:).
egész jó nálunk a jutalmazási rendszer, mi? a halak iránt meg amúgy is szimpátia van..:)
hűséges olvasó(i)nkat tiszteljük, becsüljük:)