->
a tavalyi Bodrogi Gyulás Süsüs, illetőleg a Reneszánsz Éves Mátyás királyos akció után a mindannyiunk által hőn szeretett BKV a város büszkeségének tartott Combino-kon, illetőleg a nagyon vegyesfelvágottas 7es buszon, a métrón és a földalattin brillírozik újra. A közérzetjavítóként definiált momentum jelen helyzetben azt jelenti, hogy felkérték Hegyi Barbarát, Nagy-Kálózy Esztert, Rudolf Pétert, Szerednyei Bélát és Pusztaszeri Kornélt, hogy adják hangjukat a megállók nevének, illetve a mindig szíveskedjenek kapaszkodni kezdetű és egyéb szövegek tolmácsolásához.
A vicc az, hogy a metrók úgynevezett hangszintetizátorait át kell alakítani, hogy a színészek hangját le tudja játszani. A néhány millió forintba kerülő felújítás már régóta időszerű, nem kizárólag azért van rá szükség, hogy a berendezések képesek legyenek lejátszani a színészhangokat, hanem mert amúgyis rendszeresen “kosuttért” “zasztória” és hasonló csodák figyelhetők meg a white fülűeknek.
A színészek ugyan nem puszta jótétményből, mindenesetre a klasszikus reklámköltségek töredékéért vállalaták a feladatot. Ám felmerül egy kérdés. Mindezt miért nem a búvalbaszós téli etap alatt teszik meg, mikor nyáron még hajlandók amúgy is egymásra mosolyogni az emberek.
Tetszik az ötlet!
szerintem nagy harc mehet azért, h ki melyiket mondja.:) én tuti lestipi-stopiznám az oktogont, az astoriát, az operát, a kodály köröndöt, a blahát és a jászait. ezek a menők.:)
én a pöttyös utcára szavaznék;)
ma már hallottam is, h “jászai mari tér. innen könnyen megközelíthető a víg színház”
asszem hegyi barbara. d a nyugati már rudolf péter volt a rutkay éva színházzal meg a játékszínnel, ha jól emlékszem. d a bkv most nagyon bekeményített, m a 6oson a budai hídfő előtt meg a sport szigetet vagy mit reklámozták..:) próbálják kihasználni a befektetést..:)
írj róla véleményt marketinges fejjel:)
csak a boráros kéne, na jó talan a petofi budai hídfő:)
ja amugy, most olvastam vegig, azt nem irtad, h bkv.hurol le is toltheto.