Musées royaux des Beaux-Arts de Belgique
Második nekifutásra végül azért sikerült eljutni a tatarozás alatt álló múziumba, aholis rögvest a mínusz nyolcadik szint felé érdemes venni az irányt, bár közben még eltalálható Alechinsky (és nem, nem rossz átírást választottunk, ugyanis a művész belga, nem orosz…) képe is.
Menet közben kiderült, hogy ahelyt tervezik még idén megnyitni a Magritte múzeumot, ami minden kétséget kizárólag az egyik legcsemegézhetőbb kiállítás lesz kerek e világon, de majd meglátjuk – elvégre mégiscsak ő a photoshop atyja.
Természetesen nem sikerült azon rögvest leszaladni a huszadik század ölelő karjai közé, itt ott még csak megakad az ember gyermekének a szeme. Semmiképpen sem szabad kihagyni, ha valaki a Dekameronból merítkezik, így meglehetősen jó választásnak tűnt Gustaf Wappers képe is.
Ahogy vízcseppek milliárdjai szaladnak át a Temze torkán minden elszökő félmásodpercben. Claus képe szörnyű végteleneket perget.
Ensor maszkos képe is valamiféle kollegialitást mutat a sátánnal
Gauguin és Bonnard képe egymásra nézett, mintha a lányakt éppen Suzanne Babridge-t kukkolná hevesen a haját fűzve és parfümözve.
de Troyer képe pedig már egész jó kis kitekintő a törtképű valóságba.
Sose láttam még Francis Bacon pápás képei közül egyet sem élőben…
Ekkor azonban el is érkeztem egyik bevalott kedvencem, Joan Miró spanyol táncához és egy perc néma csend mindenki részéről.
Nyáron már volt szerencsém Dalihoz Brüsszelben, de sosem baj ha látunk valamit a bajszos bohóctól. Persze az én zsenimet is csak a kopaszság választja el az őrülettől.
Delvaux kifordított Pygmalionjától igencsak veszett gondolataim támadtak, aki olykor művelt latin irodalmat, az érti miért.
Persze, hogy nem közösködnénk velük, süllyedőben Chagall világa is, mint egy elhagyott nyáréjszaka.
Otto Dix képe egész egyszerűen félelmetes. Deux enfants, bár azt hiszem ha kinyomtatom párszor és csendben teliragasztgatom az egyik combinot, alatta, Les Debiles felirattal, sokan tükörbe fognak lesni. Éljen a nép.
Azért, persze nehogy fent emlegetett René nélkül maradjatok
És végezetül azért még sikerült belefutni egy karibi festőbe is, nevesen Wilfredo Lam, hát lássátok.
thank yoou for this interesting tickket, if only people understand whhat you say
it s nice to viisit this nteresting blog 