->
Laptop párnát mindenkinek, aki hajlamos arra, hogy az öléből netezzen! Mert kényelmes, nem melegszik fel a laptop (a kemény felületen jobban tud szellőzni), a pasiknak továbbra is megmarad az esélyük a szaporodásra, sőt, anyukám szerint megóv a ráktól, amit a laptop okozhat. De ebbe ne menjünk bele. Azt hiszem, ez a feltételezés orvosilag még nem igazolt.
Először ezt a magyar verziót találtam meg a neten.
Amúgy is csípem a rózsaszínt (fehérben és feketében is kapható amúgy), magyar is, teljesen belelkesültem. Főleg azért, mert az én drága jó anyám folyton sápítozik, amikor azt látja, hogy az ölemben tartom a laptopot. Én meg folyton csak megfelelnék ennek a drága asszonynak.
Amikor először jártam a honlapjukon, még egész baráti volt a párnák ára. Nagyjából 5000 körül. Mostanra azonban már 7990 huf, ami azért valljuk be, egy kicsit túlzás egy furnérlapra szerelt babzsákért. értem én, hogy a design meg a márka, meg satöbbi, de akkor is.
Igazándiból akkor bosszantottak fel véglegesen, amikor megláttam, ezt a képet a honlapjukon:
Azt elismerem, hogy otthon jól jön egy ilyen párna (reggelizni is egész jól lehet róla), de azért azt ne gondoljuk, hogy én majd a laptoppal együtt azt is a hátamra kötözöm, hogy mikor beülök egy kávézóba (vagy akárhova) netezni, akkor is velem legyen. Kicsit földtől elrugaszkodott feltételezésnek tartom. Még ha kocsival járok, akkor sem. Azt viszont támogatnám, ha a kávézók (különös tekintettel azokra, ahol süppedős fotelek vannak nagy számban, nameg a wifis helyek) felszerelkezzenek valami hasonló alkalmatossággal.
Van egy olcsóbb verziója is ennek (3990, bár az utóbbi időben ennek is legalább egy ezressel emelték az árárt), mégpedig az Ikeából.
Nekem is ilyen van itthon, csak fehérben. Kicsit azért kár, hogy nem rózsaszín és nem is lila, de anyukám (tőle kaptam) azt ígérte, hogy majd befesti.
Szóval újra az árérzékenység nyert a magyar termék vásárlása felett. És hiába ciki már néhol külföldön az Ikea, itthon még mindig ő nekünk a
és
Vagy nem?
(Bocs, de ezt muszáj volt.)
Arra viszont kiváncsi lennék, hogy vannak-e nálunk Ikea ellenesek. Ti azok vagytok?
nekem is van…de ahogy elnézem egy tartozékot kispóroltak:D
namit? a fiatalkorú lányt?
ehh…nőket nem tárgyiasítunk:D…kivételesen a mac-re gondoltam…ettől a csajszi még bejön:D
Targus TXZ013EU passzív hűtőpárna
na ezt guglizzatok le…:)
jójó, de nincs más színben?:D
Fura, hogy pont az eredeti termék nincs megemlítve, pedig:
- rengeteg színben kapható (saját összeállítás is választható)
- pamut a párna és nem műszálas
- saját fotóval/grafikával is rendelhető (!)
- két méretban gyártják
- cipzáras zsebbel is rendelhető
- magyar szabadalom, magyar termék
http://babtabla.hu