->
A most bemutatásra kerülő szettet az olyan történetek inspirálták, amikor valaki azáltal próbálta felélénkíteni ellaposodó kapcsolatát, hogy a féltékenységre apellált. És ehhez megjátszott egy amúgy nem létező viszonyt…

A kis “túlélőkészlet” összeállításakor mindenre gondoltak. Található benne olyan szerszám, amivel karmolást,

kiszívott nyakat,

harapás nyomokat,

vagy akár a földön történő hancúr következtében a szőnyeg által okozott horzsolásokat is lehet imitálni.

Nem maradt ki a kötözés okozta nyom sem.

Ha pedig a kedves nem nézne elég Helyszínelőket, sőt cserkész múlttal sem rendelkezik, akkor maradnak a jól bevált, mindenki által könnyen olvasható jelek, mint a rúzsnyom

és az idegen hajszálak a ruhán.

Szeretettel ajánlom a szettet kezdő vénlányoknak, akik még nem törődtek bele sorsukba és baráti vagy családi körükben, esetleg munkahelyükön még fent szeretnék tartani annak látszatát, hogy bizony nekik van kapcsolatuk.
hát behalok…:)