költészet napja – JA post scriptum
Visszajöttem rossz utakról, nem leszek már
idegzsebben többé, inkább lökjenek angyalok
madzagon rángó gőzös alá, mert nem akarok
átkozódni többé széphazám éltmagvaiért,
nem döntök több tőkét, s borral fullasztom meg
a vakokat és költő akarok lenni, nem akarok
költő lenni, csak írni, hangosan és kiülni
a Dunához, átmosni lelkemet hangtalan
vérerébe magyarnak és jó híreket hozni háborúba,
kitépkedni szememet reflektornak nyomorgók
háromnegyedébe, magamba ölelni Flórát és
csak nárciszokat égetni idebenn magam kútjában.
Rajzoljatok kérdőjelet billogni minden földönfutó
homlokára és tapossátok össze a homokóráikat,
nékemnek sem lesz már kenyerem az éhség, ha…
Ha holtaknak vállharapásából akasztanak amulettet
nyakamba, ha lerágott bőrükkel tapétáznátok
ki az éjszakámat, ha mérgezett almát nyelnétek
ádámcsutkámra. Egyedül vagyok, árva, vézna,
éhező, béna és édes hazám csak keserőn taszít
magából és vérrel kócolja öszve hajam, mert
Isten ostora akarok lenni, lángpaizsú cherub az
ébrenlét kapujában. Feloszlatom önmagam, egy
rakétára masnizva, mert tán melegebb századok
földjét áldja meg az Úr, talán magához ölel.
Hát elértük a mi világunk végét. El.
