->
khmm…vagyis pontosítanék; szájszagú a csókod?

Az alapszöveg persze az volt, hogy ha csókolózni akarsz és nem bízol magadban, akkor mégse a kezedet az arcodra tapasztva fújtasd a leheleted az orrodba, mert az igaziból nem ad valid képet szájadnak szagáról.
Ugye erre találta fel, na vajh melyik nagyon okos nemzet – jelzem költői kérdés volt – a kiss-o-metert, vagyis szépmagyarosan a csókométert. Lehelj rá a kütyüre, az pedig egy ötfokú skálán pontozza a széndioxiddal feldúsított levegődet. Minazonáltal, rájöttünk arra, hogy ez így önmagában egy nagy melák farokkal egyenértékű. Mert gagyi, hát nézzétek.

Minthogy azonban semmi jónak nem vagyunk elrontói, játékra invitáljuk kedves olvasóinkat (igen, téged is – ne pislogj a monitorra, ha hozzád szólok, na). Gondoltunk ugyanis egyet-egyet, hogy valójában hogyan is lehet sznobbá tenni ezt a rózsaszín műanyag gyermek riogatót. Mert úgy gondoljuk, eddigre már ti is rájöttetek, hogy a nehéz helyzetek elkerülése végett fejlesztettek ki olyan csodákat mint szájvíz, tic-tac, rágó, hagymás gyros etc. De akkor ezt mégis miért követték el?
Első averziónk szerint mindazon érdeklődőknek, akik Baywatch castingon, vagy valós mentős orvosként indulnak szájon(/orron) át lélegeztetés kategóriában. Sejtem Európában ezért honos az orron általi, mert néhány embernek nem lennénk hajlandók még az arca közelébe sem hajolni, nem
hogy orál frissíteni.
Második, immár komolyabbra fordított ötletként a szingliket célozták meg, akik eme természetellenes kütyüvel keringőzik végig a party helyet, s lebbentik minden szemügyrevett állkapcájába, mintha valami talizmán volna, hogy ne szaladjanak bele büdös meglepetésbe.