Éppen ezért is szeretnék végigutazni azon a több mint 9 ezer kilométeren, mely keresztülszeli az országot, Moszkvától Vlagyivosztokig. Akad közben füves sztyeppe, Bajkál tó, a Góbi és a Kara-Kum nyúlványai, végeláthatatlan fenyőerdő, Ural, s miegymás. A népek változatosságáról nem is beszélve. Ma már csupán alig több mint hat nap az út, bár a gyors fejszámoló olvasó láthatja, hogy ez így is alig 70 kilométer per órás sebesség, így aki a TVG/Shinkansen/ICE vonatozási élményre vágyik, az ne is induljon el. Igaz ugyan, olcsónak sem olcsó, hiszen a klasszik vonalon egy odavissza 920 euró, míg első osztályon 1500.

Nyilván az ember gyermeke nem ruház be simán fél milliót egy utazásba, de magam részéről több megállóval (kezdve egy hét Moszkvával) simán el tudnám képzelni nászútnak. A vonatok színvonalát ugyanis ezért az árért igen európaira tornászták fel, mondhatni jobb mint a híres Orient Expressz (tudjátok a gyilkosságos Agatha Christie-s), és ezért még csak nem is kell az Arany Sas névre hallgató train deluxe-ot választani. Elég korrektek a konvertibilis szobák. Simán lehet ágyat pattintani a kanapéból és első osztályon van már saját fürdő is, de a 4 ágyas haverokkal másodosztály is abszolút vállalhatónak tűnik.

A nagyravágyóknak azonban inkább egy Moszkva-Peking (transzszibériai-mandzsúriai) játékot érdemes bevállani, és abból is valami szervezett verziót, ami nem pusztán 6 napos robogás, olykor egy 20-30perces megállóval tűzdelve, hanem már két hetes játék, sok megállóval, városnézéssel, mini túrákkal, ahol már arra is figyelnek, hogy a kevéssé izgalmas tájakon éjszaka haladjon a vonat, míg amikor különösen érdekes tájak mentén visz a sínpár (Bajkál tó, Nagy fal etc.), akkor egészen lelassít, a szem gyönyörködtetése érdekében.

Az “orosz máv” meg most gondolt egyet, hogy népszerűsítse kicsit ezt az utat – azért tegyük hozzá, amíg egyáltalán nem garantált, hogy kapsz vízumot, addig ez necc – aztán jól felkamerázták az egész utat, majd a Googtestvérrel összeborulva ráapplikálták egy Maps-re. Természetesen az anyagot azért megvágták, de így is testes hat órát lehet végignézni, akár HD-ben is, miközben alul a térképen lehet követni, merre is jár virtuális vonatunk. Azért, hogy feldobják egy kicsit, lehet alatta hallgatni a zakatolást, orosz rádiót, balalajka zenét, vagy éppen a Háború és Békét. Katt a képre.

Tudom, Magyarországon nem kifejezetten divat a közutak megvilágítása, az autópályáké meg különösen nem. Hasonlót legközelebb Belgiumban és Hollandiában lehet látni, legjobb tudomásom (tapasztalatom szerint). Persze ha abból indulok ki, hogy rettenetesen utálok sötétben vezetni – kontaktlencse ide, vagy oda, szürkületben és éjjel sokkal rosszabb a szemem, mint egy hibátlan szemfényvesztőnek – reflektor, lámpa, fényvisszaverő tüskék ellenére. Ilyen közvilágításban azonban egész vállalható a dolog és nem kezdek el bekönnyezni másfél óra múltán.

Persze felmerül a kérdés, hogy mégis honnan a bánatból szakad egy államra annyi pénz, hogy fényárban úsztassa az egész úthálózatát. De olybá tűnik van megoldás. Alapvetésben általában nem a szélkerekekben látom a jövőt, meg a szén-hidrogén/nukleáris energia kiváltását, az azonban teljesen reális, hogy világításnyit összelapátoljanak egy lámpatesten.

A turbinák ugyanis (bár nem dönthetők szélirányba, mint a klasszik fehér gólyaölő szélkerekek, igaz függőleges irányban szereltek) egyfelől hasznosítják az úton, útmentén fúvó szelet, másfelől magukba lapátolják a járművek keltette menetszelet is, s azt a generátorok már képesek elektromos energiává alakítani, s ha hozzá tesszük, hogy átlagosan napi 8 óra fényt kell szolgáltatniuk, 24 órás működés mellett ez még szélcsendet feltételezve is vállalhatónak tűnik (a gólyaölők átlagosan a névleges kapacitás 25%-át képesek garantálni a nem konstans energiaforrás miatt, amit jelen helyzetben a forgalom valamelyest kárpótolni látszik).

Nekem még speciel tetszik is. Azt persze nem tudom, hogy milyen lehet a beruházási költsége, de ezért akár lobbizni is érdemes lehet. Természetesen egyelőre csak koncept.

via greenmuze

a tavalyi Bodrogi Gyulás Süsüs, illetőleg a Reneszánsz Éves Mátyás királyos akció után a mindannyiunk által hőn szeretett BKV a város büszkeségének tartott Combino-kon, illetőleg a nagyon vegyesfelvágottas 7es buszon, a métrón és a földalattin brillírozik újra. A közérzetjavítóként definiált momentum jelen helyzetben azt jelenti, hogy felkérték Hegyi Barbarát, Nagy-Kálózy Esztert, Rudolf Pétert, Szerednyei Bélát és Pusztaszeri Kornélt, hogy adják hangjukat a megállók nevének, illetve a mindig szíveskedjenek kapaszkodni kezdetű és egyéb szövegek tolmácsolásához.

A vicc az, hogy a metrók úgynevezett hangszintetizátorait át kell alakítani, hogy a színészek hangját le tudja játszani. A néhány millió forintba kerülő felújítás már régóta időszerű, nem kizárólag azért van rá szükség, hogy a berendezések képesek legyenek lejátszani a színészhangokat, hanem mert amúgyis rendszeresen “kosuttért” “zasztória” és hasonló csodák figyelhetők meg a white fülűeknek.

A színészek ugyan nem puszta jótétményből, mindenesetre a klasszikus reklámköltségek töredékéért vállalaták a feladatot. Ám felmerül egy kérdés. Mindezt miért nem a búvalbaszós téli etap alatt teszik meg, mikor nyáron még hajlandók amúgy is egymásra mosolyogni az emberek.

lesz vagy negyven csapat jól és négyféle versenyszám, például, hogy ki gyorsabb, vagy ki bírja tovább szuflával…ha elmentek, akár megdobhattok róla pár fotóval. Kíváncsi lennék, de én ifjúkori falumba megyek…

1. Lisbon
2. Sankt-Petersburg
3. Madrid
4. Moszkva
5. Berlin

Az útikönyv megnevezés egyértelműen túlzás erre e jegyzetfüzetre nézve..de ha szereted te magad felfedezni a várost, mindössze egy térkép segítségével, akkor neked találták ki. Most nem nyomnám le a marketing szöveget, hogy mi minden van benne (3 könyvjelző, kivehető lapok, satöbbi), nekem már így is tetszik.

Itt egy “Russia” fantázianévre hallgató alkotás (ha már Moszkva és Szentpétervár..) a Moleskine MyMoleskine válogatásából.

Ha valami ütősebb Moleskine-es alkotásra vágytok, akkor viszont látogassatok el a skineart-ra. Itt van pár egész pofás, bár azért itt is sok a szemét..

Az útvonal terv már önmagában sem lenne rossz, de a repülési élménnyel kiegészülve, hmm. Lássuk csak, indul Londonból, érkezés Dublinba, ott két szép nap ír sörökkel. Ennek utána tovább száll a divatháromszög egyik pillérébe, Párizsba, ahol 4 szexuálisan túlfűtött nap adatik meg. Ekkor jön a mediterrán váltás: Barcelona és Róma 3-3 nappal, Güell park, Ramblák, Museo Nazionale, Colosseum, etcéterá ízlés szerint. Az örök városból némethonba veszi az irányt és Frankfurtba repül bele, ahol elintézhetjük apró cseprő üzleti ügyeinket, és betegre vásárolhatjuk magunkat a “Májzájlban” mintegy 2 nap alatt. Záró akkordként pedig a dán fővárosba is eltalálhatunk, ugyancsak két napra némi Carlsberg fogyasztásra, vagy egy Olsen bandás bankrablás reprodukcióra. Végezetül a sznobocopter visszarepül Londonba.

Levegőben olyan túl sokat nem tölt az eszköz, mert simán 240-nel behasítja a levegőt, így 2-4 órás utazások adódnak csak néhány naponta. Amin azért elgondolkoztam, hogy bár (lévén, hogy ez nem fapad cucc) a főbb reptereken parkíroz, azért annak rendje és módja szerint, onnan be kell csövelni minden nap a szitibe. De majd költő és taxipénzzel együtt indulok:D

S bár a Mil méretei impresszívek, hiszen 28 méteres magassága majdnem ráver egy klasszik magyar 10-es panelra, mégis csak 18 szobás, de természetesen kell a hely az egyéb létesítményeknek is, mint a gőzkabin, masszázs és jóga szoba, játék- meg kiállítóterem vagy éppen a teakert.