Sokaknak azonban nincs ilyen szerencséjük. Igaz az is, hogy egy basic nokia töltő is szinte minden magyar családnál akad, de ugye az mégsem mindenkinek jó. És gondoljunk csak bele, hányszor volt már olyan, hogy egy 5 perces töltéssel már bőven megnyugtató állapotba hoztuk volna a telefonunk, fényképezőnk, laptopunk.

Nos a következő megoldás éppen arra bazíroz, hogy pro primo, statisztikailag igen valószínű, hogy valamelyik ismerősünknek (már persze akivel éppen együtt vagyunk) igen is jó töltöttségű akkumlátor lapul valamelyik kütyüjében. Pro secundo, nekünk magunknak is akad éppen egy akkumlátoros másik csoda.

Az oszd meg és uralkodj elv átértelmezésével operál a Jump-Start Card is, mely amúgy, ahogy a neve is mutatja, hitelkártya méretű, így könnyen cipelhetővé válik. Az aggódók kedvéért a kártya akrillal leöntött így nedves környezetben is veszélytelen, nem mintha egy lítiumos akksi bárkit halálra tudna rázni. A kártya a rövidtávú elektromágneses indukció elvét használja ki, így transzportál áramot egyik akkuból a másikba. Azt persze feltétlen ne várjátok, hogy egy 1000-1200mAh telefon elemmel fel lehessen tölteni egy 8000-es nootbook áramforrást, de azért próbálkozni lehet. Amire kíváncsi lennék, hogy a javarészt NiMH-es, ceruzaelem formájú akkukkal vajon mit tud kezdeni, hiszen itthon a fényképezőgépek java része ilyen szereléssel érkezik.

De amíg ez nincs, és szeretnénk nagyon ökomókusok lenni, persze csak ha némi játszási kedv is van, akkor válasszuk a Pantech készítette Boo-t, mellyel három három ás, tehát 3db AAA “elemet” tölthetünk azáltal, hogy eldobjuk. A dologban az a praktikus, hogy bumeráng, azaz visszajön hozzánk, így még a lusták is bevállalhatják.

A tervezésnek hála a szilikon borítás egyben megóvja a boomert és az elemeket is a sérüléstől, ha esetleg nem sikerülne elkapni visszafele pörgéskor. A játék(?) középső részén ledek mutatják a mozgási energiából nyert töltöttségi szintet. Arra azért roppant mód kíváncsi lennék, hogy mégis hány dobással lehet feltölteni három 1800 milliamperórás elemet, és hogy maga az energiatranszfer milyen hatásfokú. Persze ha csak néhány reptetéssel el lehetne érni, hogy még egy hétig vigye a wireless egerem, már simán jó. Innentől már csak az árcédulára lennék kíváncsi, illetve megfelelő méretű szabad térre lenne szükség. Személy szerint persze jobban díjaznék egy cipőtalpba integrált generátort, mely a lépési energiámat fordítja elemtöltésre, vagy még inkább télen ruhafűtésre.

A kis ledes kijelző mutatja, a hátralévő tanulási időt. Azt hiszem én csak félórákra állítanám be. Tisztában vagyok a korlátaimmal.

Csak azt nem értem miért ragaszkodnak annyira a 2:57-hez.. Ez nézett ki a legjobban a kijelzőn?

Nade diáktársaim, rajtatok segítene a Study Ball??

A mosogatás szerintem veszett ügy, mert nincs az a dolog, ami ezt 10 edényen felül elviselhetővé teszi. De a törölgetésen talán még tudunk segíteni..

Hiába, az “I’m not a plastic bag.”-vonal, már mindenhová beférkőzött.

Vagy itt ez a konyharuha a sütés kategóriához. (Amúgy a sütéssel semmi bajom, csak hát a hétvégén volt egy negatív élményem a témában..nade ne tépjük fel a sebeket..)

Ilyen kanalakat szívesen pakolnék ki a mosogatógépből:

Persze lehet, hogy nem éppen a legésszerűbb választás, mert többet kell utána takarítani, mint amennyi örömöt okoz maga a tárgy…:)

Igazándiból ennél a résznél kicsit letörtem, mert a fentieken kívül mindenhol csak a vicces söröspoharak, koktélkeverők és olyan fogpiszkálószerűségek, amiket a kis szendvicsekbe kell szúrkodni, teszik ki a kínálatot. Senki sem gondol a szegény, dolgos háziasszonyokra…

..de aztán megtaláltam ezt a hűtőmágnest, amibe bele tudom magyarázni, hogy azért dobták piacra, hogy a szegény háziasszonyoknak legyen miért bemenniük a konyhába.

(Mondjuk itt ezen a részen tiltakoznék, hogy miért kell az egyszerű emberek fejében azt a sztereotípiát elültetni, hogy csak a fekák nem veszik le a zoknijukat..)

Szóval lányok, ennyi. Meztelen pasik konyhai kesztyűban. Ezt kapjuk mi a világtól azért, mert nap mint nap gürcölünk a konyhában. Hát, kösz.

Azonban, ha az ember órákat tölt a számítógép előtt, vagy nem marad már erő a szemében papír alapon olvasni, vagy már azt is folyadékkristályon teszi. Számomra még megvan a papíros könyvek varázsa. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szeretem, ha antikváriumos dohos, vagy még nyomdafriss illatú, ha végig lehet pörgetni a lapokat, és ha szépirodalom van benne. Az igaz, hogy én is követtem el galádságokat, tekintve, hogy az 1984-et ilyenen, Az órák-at meg ilyenen, de Whitmant pedig már rajta olvastam. De mit gondoltok az e-book olvasókról?

Azért, mielőtt egyből lehúzzátok őket, vagy megállapítjátok, hogy ha már úgysem papír, akkor jó a laptop, ipod, netbook, pda, 24colos mac, vagy telefon, akkor azért egy lényegi szempontra szeretném felhívni a figyelmeteket. Szemben egy crt, vagy lcd képernyővel, ami eldübörög vagy 80Hz-en, ennek nem frissül folyamatosan a kijelzője, csakis, amikor lapozol. Mert akár a számítógéped is tudhatná, hogy olvasol, vagy éppen videót vágsz és mikor kell folyton frissülnie, mikor sem.

továbbá, amint látjátok, egyik sem színes téma. Az gondolom túlságosan senkit nem hat meg, hogy magaddal viheted a könyvtáradat is egy kütyüben, mert nyilván nem akarsz mindent olvasni.

viszont ha reggel belövöm és wifin szépen magátol lelapátolja a napilapokat meg csütörtökönként a hvg-t, péntekenként az és-t, akkor elégedett lennék. Egyrészt, mert akárhogy is, de a print sajtó híreivel még mindig jobb bizalmi viszonyban vagyok, mint az online-nal (tudom hsdpa és mti…de ott nincs publicisztika).

Tényleg nem akartam itt a piacon fellelhető kütyüket egymásnak ereszteni, kisebb-nagyobb, olcsóbb-drágább, okosabb-butább stb. Amíg az egész téma nem túl bevett, arra vagyok “csak” kíváncsi, hogy tudnátok-e, szeretnétek-e ilyen kütyüket használni és milyen “feltételekkel”.

Következzen pár vekker, aminek a leállítása után ember legyen a talpán, aki még vissza tud aludni.

Első versenyzőnk a The Puzzle Alarm Clock. Gyermekkorunk kedvelt játékát kívánják megutáltatni velünk az alkotók. Az elsőre barátságosnak tűnő szerkezet addig nem hagy fel a csipogással, amíg a megfelelő formát a megfelelő lyukba nem passzintjuk.

Jópofa, de a hatásossága szerintem megkérdőjelezhető. Legalábbis én tuti kiraknám csukott szemmel már a harmadik ébredéskor.

A második, high-tech beütéses darab a The Silent Alarm Clock, Johan Brengesjo-tól.

Az ébresztendő egyedek alvás közben a képen látható gumigyűrűk egyikét viselik. A kellő időpontban az óra nem hanggal jelez (ez egész baráti, ha a mellettünk alvónak nem kell kelnie), hanem a gyűrű kezd el vibrálni a kezünkön. A rezgés csak akkor marad abba, ha a gyűrűs kezünket az óra fölé tartjuk. Ez a koncepció szerintem csak akkor lehet működőképes, ha az óra egy másik szobában van és ki kell érte mászni. Amúgy abszolút emberséges, ha a velünk egy szobában alvó embertársakra nézve vesszük.

Azért az érdekelne, hogy mennyire rezeg a gyűrű. Szerintem egész jó tűréshatárt lennék képes kifejleszteni.

Harmadikként a Fred & Friends beteg találmánya, a Shape Up Alarm Clock következik.

Harmincat kell vele izmozni, hogy leálljon a csörgéssel. Kegyetlen. Na, meg felmerül annak a kérdése is, hogy félálomban az ember nem nagyon foglalkozik azzal, hogy előző reggel melyik karjára erősített.. Így fennáll annak a veszélye, hogy mindig arra a karra gyúrunk, amelyikhez közelebb esik az óra és féloldalasan leszünk izmosak.

A negyedik opció jóval szimpatikusabb módszerekkel dolgozik.

A Wake-n-Bacon a sült szalonna csalogató illatával próbálja elérni azt, hogy kidobjon minket az ágy. Vagy azt, hogy tovább aludjunk, most már a sült szalonnáról álmodva.

Kezdő macgyver-eknek ideális a Danger Bomb Alarm Clock.

Minden reggel új kód segítségével kell elvágnunk a megfelelő vezetéket és újra megmentenünk a Földet.

Utolsóként jöjjön az általam leghatásosabbnak gondolt Flying Alarm Clock.

Addig repked ez az izé a szobában, amíg el nem kapod és vissza nem helyezed az óra tetejére. Lehet, hogy 6.30-kor inkább az órát vágnám utána.

Nálatok melyik válna be? Mi a tuti tippetek felkelésre?

(likecool gyűjtés)

Szíves figyelmetekbe ajánljuk ugyanis, hogy immáron a Barbie babák korszaka szűkebb értelemben is 50 évre tekint vissza, ami már nem lebecsülendő egy műsznob életében. Giccshajhászásban, mint feljebb is láthatjátok, semmiféle határt nem ismer, jelen felvételén ugyanis éppen Sydney-ben pózol, cukorból formázva több mint életnagyságban. No nem troll, de nálam is nagyobb és nem csak a szoknya miatt.

az ünnep persze világszertes volt, s a nagy ámerikában bizony a korai előddel mérkőzött napjaink Barbie-ja. A frusztráló csontkollektív nőiséget azóta még jobban sikerült lefaragni, nézzétek csak meg a vádlikat és az alkarokat. A hajkorona természetesen mindig is illeszkedett az aktuális trendekhez, a ruhák nemkülönben, ennek megintcsak ékes tanújelét adja a ráncos, még igen alabástrombőrű régi darab.

Érdekes ugyan, hogy Japánban a baba születésnapját mégis olyan hostessekkel sikerült köríteni, akik Barbie-ra minimálisan sem hajaznak, és arányos felépítésről tettek tanúbizonyságot, a lefitymáló kurvás fémosolyt pedig meghagyták a díva játéknak. Nagyon helyesen.

Ha pedig nincs ilyen poharunk,

ezekkel is megjelölhetjük a söröket.

Az igazán nagyon tuti azonban egyértelműen az, ha egy “overpriced” címkét aggatunk saját borospoharunkra.