nyáhháhh…ha valaki azt mondja nekem három héttel ezelőtt, hogy a mai napom legégetőbb problémája az egyetmre rohangálás, interjú tisztázás, tanulás és alkotói válság lesz…még hiszek is neki…de ha azt is hozzáteszi, hogy ezek fölé emelkedik az a problematika, hogy nekem sürgősbe fehér nadrágot kell szerezni…akkor minimum arcon röhögöm…már pedig erről van szó…sikerült ugyanis hozzájutni a címben említett megapartyra jegyekhez…ergo most a kultúrsznobbingból belecsapok a fehérd dress code-os elektrozenés fiatalok bulijába, ahol sejthetőleg több számilliónyi értékben vonulnak fel ruhák, ékszerek, hajak és műkörmök…egyszer ki kell próbálni, élménybeszámoló majd várható…

az igaz ugyan, hogy a black partyval egyszerűbb dolgom lett volna, de kiváncsi vagyok mit tud az Amsterdamból (honnan máshonnan???) indult őrület még az ezredforduló előtt. Még két éve is esélytelen lett volna, hogy ilyen zenét hallgassak, de hát tempora mutantur et nos mutamus in illis.

Nos rengeteg elmaradásunk pótlásaként még múlt hétről elmaradt első muzikális közlemény következik. A szöveg aláföstéséhez pedig hallgassatok zenét:

Tehát, mint ahogy említettem már félig-meddig, múlt héten játszott a sirályban egy pécsi festékes kvintett, ékes jeléül annak, hogy a művészeti konvergencia a kommunikációs eszközökével szemben hosszas és biztos múltra tekint vissza. Saját nekifutásuk szerint instrumentális zajzenével találja magát szemben az ember gyermeke, de tessék megítélni egyedül.

Mivel ritkán játszanak en public, igazi kuriózum számba ment a szaxofon és trombita rikácsot orgonával húrra fűző élőadás, melynek során az elefántok is megelevenedtek előttünk.