Lakástrend és dizájn
A Műcsarnokban mától látható az immáron 13. hazai seregszemle bútorokról, dizájnelemekről, hogy még sznobbá varázsolhassuk a lakásunkat. Vannak persze hátborzongató cuccok is, de a varázslatosak ugyanúgy helyet kaptak. Ismert és a piacra frissen belépett magyarországi forgalmazók enteriőr-szigetei, a hazai formatervezés befutott és kezdő alkotóinak standjai a “madeinhungary” szekcióban, esténként pedig divatbemutatók, élő zenei programok és vetítések várnak rátok.
A nagy ágyastárs
Ha az ágy szót említjük, legtöbbször elsőre a sajátunk ugrik be lelki szemünk elé, esetleg valamiféle piktogram. Elméletileg ezt a dolgot nem kellene túlragozni, hiszen felhasználását tekintve az ágy nagyjából a vízszintes testületű tevékenységekre van kihegyezve javarészt, így funkcionálisan a legtöbb ember akár egy matraccal, vagy egy függőággyal is elélhetne. Csakhogy egy ágy azért ennél többre is képes lehet, főleg manapság. Nyilván nem kell ecsetelnünk, hogy elegáns, szép kialakítású fekvőhely gyönyörködteti a szemet és ha megfelelő technológiával...
Fel
Hogy mesét nézni menő-e vagy sem, azt nem tudom, de nagyjából nem is érdekel. Én a mai napig szeretem őket, akár írni, akár olvasni, nézni, legyen az rajzolva, vagy filmesítve. Nyilván a legszebbeket (Szerelem a kolera idején, A Mester és Margarita, Szilmarilok), egy rajzfilm sosem fogja ütni, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy az utóbbi évek legcsiszoltabb, legszerethetőbb alkotása ilyen oldalról az UP, vagy magyarul Fel. A sztorit nem áll szándékomban lelőni, legyen elég csak annyi, hogy egész komoly jellemeket sikerült kidolgozni, még akkor is, ha az éppen...
libikóka
Te is azok közül való vagy, aki nem bír izgés mozgás nélkül megülni a fenekén? Te is minidig hintázol a széken, és vágódtál már olykor hanyatt? Te is felteszed, keresztbe rakod a lábad, váltod a pózokat folyton? Itt egy új megoldás az örökmozgóknak. Semmi különleges nincsen benne azon kívül, hogy balanszírozva kell ülni, mely apró, sokszor már-már tudatalatti mozgáskoordinációk eredménye a fogyás is, hiszen az ülés immáron nem statikus folyamat. Te eljátszanál vele, elütnéd az unalmas perceket egy kis hintázással? Yoon-Hee Kim székét neked találták...
vízéria
Mióta csak feltalálták az amúgy roppant kényelmes nem kisállat, mégis PET palackokat, amivel ugyan egy csapásra megoldottak ezer disztribúciós és árusítási problémát, ott van a műanyag réme, hogy mi lesz ezekkel miután a delikvens kikortyintotta belőle az utolsó csepp nedűt. Egy időben ugyan nagyon trendi volt a kemény műanyag visszaváltható palack, de vélhetőleg annak a mosatási/fertőtlenítési, visszalogisztikázási, újratöltési, címkézési és boltban elszámolási költsége drágább, mint egy ásványvizes üveget összetaposni, beolvasztani és újat...