Transzszibériai expressz
Sokak szerint Oroszország nem túl trendi, elmaradott és amúgy is rossz emlékei vannak. Igaz, sosem járt még ott, de az előítélet és a jéghideg kép erősebb tud lenni. Így is igyekszem úton-útfélen meggyőzni az embereket, hogy márpedig óriásit tévednek és bizony Párizs, Róma, Madrid erősen kell hogy kapaszkodjon, hogy szépségben felvehesse a versenyt Moszkvával, vagy Pétervárral. Arról pedig végképp igyekeznek megfeledkezni az emberek, hogy a földrésznyi ország az esőerdőkön kívül szinte bármilyen természeti jelenséget fel tud mutatni. Éppen ezért...
Szexcesszió
Lehet méltatni a magyar virtust, meg az ősi ösztönöket, de valljuk be igaziból csak a száj nagy és legfeljebb utcai vandalizmusban bizonyítottunk az elmúlt időben. Művészetekben sosincs nálunk semmi formabontó, igazán botránkoztató, gondolkoztató. A legtöbb esetben néhány képes, hazai vázlatokkal kipótolt kiállításokat kapunk, amik még a képi élmény ellenére is utólag inkább az átverés érzését keltik az emberben. Amikor meg véletlen a fővárosba talicskáznak anyagot az akcionizmus egyik atyjától, az is egy alig hónapos etap, törpe galériában. Bezzeg...
légfények
Tudom, Magyarországon nem kifejezetten divat a közutak megvilágítása, az autópályáké meg különösen nem. Hasonlót legközelebb Belgiumban és Hollandiában lehet látni, legjobb tudomásom (tapasztalatom szerint). Persze ha abból indulok ki, hogy rettenetesen utálok sötétben vezetni – kontaktlencse ide, vagy oda, szürkületben és éjjel sokkal rosszabb a szemem, mint egy hibátlan szemfényvesztőnek – reflektor, lámpa, fényvisszaverő tüskék ellenére. Ilyen közvilágításban azonban egész vállalható a dolog és nem kezdek el bekönnyezni másfél óra múltán. Persze...
Krízis diskurzus
Mesél a bécsi erdő, hirdeti Ödön von Horváth darabjának a címe. Hát mesélt nekem is. Képi reflexió, ha nézed, a díszlet minimál, a maszk és a ruházat nem kevésbé. A tér hát csupasz, s teret ad minden kósza gondolatnak és íznek. A darab sokszor frivolnak tűnhet az avatatlan szemnek, ám a legfőbb vonal, ami a figyelő szemébe ötölhet, egy olyan társadalmi, szociológiai válság a két világháború között, mely eladdig évszázadokon keresztül nem merült fel. Az önálló nő. Ellentmondani a házi istennek, az apának, nem foglalkozni hagyományokkal, vallással...
Lélegző virágcserép
Tekintve, hogy virágöntözésben mindig is gyenge voltam, mert bár szeretem a növényt a környezetemben, de leginkább nézni szoktam, mindig valami keresztutas megoldást keresek. Ja nem a művirág, meg a képernyőt védő tulipán, vagy hasonlók, sőt még a telefonomon sem tamagocsizok növényt. Inkább csináltam önfenntartó “perpetuum stabile” mohát is. Azonban ez  az új virágcserép eléggé elnyerte a tetszésemet. Pofátlan koncepciója van, történetesen az, hogy az emberi tüdő mintájára lélegzik. A történet azonban vízmeghajtásos, így a folyamatos...
Öltözz Száz év magánynak
Érdekes és első blikkre talán szerethető kiállításnak lehetünk tanúi áprilistól Budapesten. De közelebbről megvizsgálva a helyzetet, mindez hamar elmúlik.  Bár az ötletnek nem feltétlen van köze az Európai Unióhoz, mégis a rendező és alkotó országok az úgynevezett “szerencsés triót” alkotják, mely közös elnökségre készül. Ilyenformán verbuválták a magyar, spanyol és belga tervezőket, akik a világirodalom honi (a spanyolok elég sok latin amerikai írót bevetettek – a szerk.) legszebbjeit vették elő inspirációként. A kiállítás...
Spájzolj almával
Bár állítólag a két tervezőt, Miles Hartwellt és Matt Withingtont a pörgő pénzérme látványa inspirálta a SplinterWorks Dime Kitchen megalkotásakor, szerintünk mégis jobban hasonlít egy jól megtermett gránátalmához. Miről is van szó: lényegében egy konyhai szekrényről, amely azonban nem egyszerű tárolásra alkalmas polcokat rejt magában, hanem egy egész főzőállomást. 10 fából készült lap alkotja a burkot, amit könnyedén ketté nyithatunk a minikonyha használatakor. Használaton kívül pedig akár egy érdekes szobornak is elmegy. Arról nem is beszélve,...