Minthogy egész egyszerűen herótom van a szekeres öreg néniktől, akik löttyedt testüket a metrón nekem feszítve gázolnak át kétkerék meghajtású mobilszatyrukkal a lábamon, melyet nemes egyszerűséggel szekérnek hívok, hiszen a testtartásuk jottányit sem különbözik egy szamár vontatta falusi tömegközlekedési eszköz profiljától, s a mamák vírusa újabban átgyűrűzött a nőkre és a puhány férfiakra is, akik bőrönd formájában a gurulós megoldásra váltottak, gázolva lépcsőn, macskakövön, villamossíneken át, iszonyatos zajt lapátolva a dobhártyámra,...

zseniális delfinre emlékeztető csap design, és természetesen el bírnám viselni a leendő fürdőszobámban. Naná. Kerámia, króm és nemesacél keverékének gyermeke, egyedül annyi hibádzik tán, hogy a hátán nem fúj vizet.

Bonyodalmas emberi viszonyok. Érzéketlenség. Talán. Vagy a mindenbe belefolyni vágyás és átsiklani a másik tekintetébe, megtölteni az elméjét és levegőért kiáltani. Talán. Furcsa kitárulkozása a léleknek, mikor a testek megszakadnak. Aztán egyszercsak vége. Cseppnyi víz a színpadon. Titokban sóhajtok, aztán magam is egy szirmot dobok. Az érzés néha borzasztó. Pusztulás. Tartom a gyertyákat, lehull a fény és valami csendben újjászületik.

New wave vodka design, kecses, mint egy női felsőtest, fénytörési mutatói bámulatosak és ebbe, kizárólag minőségi szeszt illik tölteni.

Ez már picit komolyabb, mint amit Bud Spencer karján láthattunk a Kincs ami nincs-ben, és tipikusan nem a giccses ujjra húzható analóg kisóra. Komplett ékkő önmagában.

Nem lett utolsó karcolat. In primis, mert a Díva. Pro secundo, mert a dombság. Pro tertia, mert nem latex.

“Amikor ráébredsz, hogy semmi sem hiányzik, az egész világ a birtokod”

“A nők szeretik a bizsut”…én meg ha rajtuk van